|
Kiadványok
|
Itt találja meg a Diákjogi Szektor által elkészített saját kiadványok, publikációk adatait, valamint az egyes rendezvényeken, előadásokon elhangzottak írásos összefoglalóját, előadásvázlatait. Ezek megrendelésére és/vagy letöltésükre vonatkozó információkat a sorok végén talál. |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. április 15. csütörtök, 13:02 |
|
2007-ben az Országos Diákparlament ajánlása alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium olyan egyszerű, közérthető, a napi élethelyzeteket bemutató, diákjogi konfliktusokat tárgyaló elektronikus kiadvány elkészítésére kérte fel a Diákjogi Szektort, amely a 2010-es Országos Diákparlament témáihoz is illeszkedik, ugyanakkor önálló, ismeretbővítő szakmai anyagként is használható bárki számára a közoktatásban. A kiadvány fő célja a hatályos tanügyi jogszabályok magyarázata, értelmezése volt a fiatal diákok számára. Ugyanakkor a Diákjogi Tudor a pedagógusoknak és a szülőknek is szól, így tartalma és lényege közvetve sok millió embernek szól. Az ismeretterjesztő kiadvány összesen 33 gyakori iskolai, kollégiumi konfliktust tárgyal a jog szemszögéből, bemutatva azt, hogy mit szabad és mit tilos az adott jogszabály alapján a dáknak, a szülőnek, vagy éppen az iskolának tennie.
A kiadvány elérhető az alábbi linken: http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/diakjogi_tudor_100413.pdf
Illetve: http://diakjogiszektor.hu/doc/diakjogi_tudor_100413.pdf A kiadványról bővebben olvashat az alábbi cikkünkben: Megjelent a Diákjogi Tudor! |
|
Módosítás dátuma: 2010. április 16. péntek, 05:55 |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. január 08. péntek, 21:09 |
|
A Diákjogi Szektor elkészítette a tevékenységének reklámozására szolgáló kiadványait. Az alábbi linkeken érhetőek el a véglegesített (és nyomdába adott) szórólapok és a plakát anyaga:
http://diakjogiszektor.hu/doc/diakjogiszektor_szorolap_01.jpg http://diakjogiszektor.hu/doc/diakjogiszektor_szorolap_02.jpg
http://diakjogiszektor.hu/doc/diakjogiszektor_plakat_a3.jpg
Az anyagok változatlan formában elektronikusan és nyomtatott formában terjeszthetőek. |
|
|
|
|
|
|
|
|