|
A Diákjogi Szektor az ifjúsági és oktatási téren együttműködő társadalmi szervezetek, költségvetési szervezetek, kutató intézmények, informálisan működő szakmai műhelyek, településeken működő városi diákönkormányzatok illetve gyermek és ifjúsági önkormányzatok, valamint a téma iránt elkötelezett magánszemélyek organikus szövetsége. A diákjogi szektor 2009. novemberében Fóton a következő definíciót fogadta el magára nézve: A diákjogi szektor azon civil szervezetek, intézmények illetve szerveződések önkéntes együttműködése, amelyek a diákjogok érvényesülése érdekében végeznek tevékenységet, legalább települési szinten. Nevünkben a szektor szó utal arra, hogy önként és közös érdekből, hálózatszerűen együttműködve dolgozunk céljaink megvalósításán. A szektor a közoktatási és az ifjúsági terület metszéspontjában elhelyezkedő civil önszerveződés, amely bárki számára nyitott. Diákjoginak aposztrofáljuk magunkat azért, mert érdeklődési területünket és összehangolt tevékenységünket Magyarországon nagyrészt ezzel az egy szóval tudjuk kifejezni, leginkább jellemezni. A szektor nem jogi személy és nincs formális szervezete és választott vezetősége, önálló saját vagyonnal pedig nem rendelkezik. Ez a közösség hálózatszerűen működik, a személyek és szervezetek önkéntes munkája, felajánlásai és saját anyagi forrásaik rendelkezésre bocsátása révén éri el céljait. A Szektor munkáját koordináló gesztorszervezet 2005 óta az IKF Alapítvány. |