|
Konfliktuskezelés - Ha Ön felvilágosítást, segítséget kér iskolai fegyelmi eljárás és azt megelőző eljárás ügyében…
|
Az intézményi élet az együttélés színtere, ahol számos konfliktus bontakozik ki diák-diák között, de számtalanszor fordul elő diák-tanár illetve intézmény-diák közötti probléma, de nem ritka a szülő illetve fenntartó vagy érdekvédelmi szervezet megjelenése a konfliktusokban. Ezen összeütközések kapcsán az alábbi szervezetek kétféle szolgáltatással állnak rendelkezésükre: - JOGI KÉPVISELET: Intézményen belüli jogi konfliktusokban a következő szervezetek tudnak segítséget nyújtani Önnek. E szervezetek szakértői vállalják fegyelmi tárgyalások levezetését, illetve bármelyik fél képviseletét jogi jellegű eljárásban, legyen az közérdekű bejelentés, konkrét panasz, jogorvoslati vagy felülvizsgálati kérelem, szóbeli meghallgatás, vagy éppen fegyelmi tárgyalás. Szervezet neve
| Szervezet honlapja
| Milyen jogi természetű ügyekben tud segíteni?
| IKF Alapítvány
| http://ikfalapitvany.hu | Diákönkormányzat képviselete iskolán belüli ügyben (intézmény vezetésénél, iskolaszékben) valamint iskolán kívül (fenntartónál, pályázati ügyekben) a közoktatási törvény, a PTK ill. a Ket alapján |
- MEDIÁCIÓ: A közvetítők névjegyzékében szereplő mediátorok felkérésre a szakterületüknek megfelelő témákban vállalják konfliktusok kölcsönös alapokon nyugvó kezelését, közvetítői tevékenység ellátását a közvetítőkről szóló hatályos jogszabályok alapján. Közvetítő neve
| Közvetítő szervezetének honlapja
| Milyen területen vállal mediációt, közvetítést? | Nyilvántartási azonosító száma
| Milicz Ákos
| http://ikfalapitvany.hu | diákjogi konfliktusok, diákönkormányzatok működése, tevékenysége, gazdálkodása az intézményben | IRM 001510/1 |
|
|
|
|
|
|
|
|