2009. november 20-22-e között kerül megrendezésre a Diákjogi Szektor VII. Konferenciája Fóton. A mostani találkozó programjában a fiatalok iskolán kívüli közéleti tevékenysége a hangsúlyos, ezen kívül napirendre kerül az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, az iskolán belüli erőszak kérdésköre és a Diákjogi Szektor elmúlt egyéves tevékenységének áttekintése ill. a jővőbeli lehetőségek egyeztetése.
Részletes program, részvételi feltételek és jelentkezési lap a Bővebben alatt olvasható, letölthető...
Jelentkezési határidő 2009. november 12.
MEGHÍVÓ A DIÁKJOGI SZEKTOR HETEDIK KONFERENCIÁJÁRA Az IKF Alapítvány 2005. januárban együttműködési programot indított a közoktatási ill. ifjúsági területen működő szakmai, diákjogi, diákönkormányzati, diákközéleti témával, a diákok állampolgári attitűdjének fejlesztésével, a tanulók közéleti tevékenységét segítő társadalmi szervezetek, szakmai munkát végző civil szervezetek, települési diákönkormányzatok közötti együttműködés elősegítése céljával. Az együttműködési program a diákjogi szektor fejlesztési programjaként folytatódik azóta is.
Az elmúlt 5 évben több megbeszélést, konferenciát, tanácskozást szerveztünk a szektort érintő témákban. A szektor munkájának előzményei a www.ikfalapitvany.hu honlap Konferencia menüpontjában olvashatók, letölthetők korlátozás nélkül! A szektor soron következő konferenciája ezév novemberében kerül megrendezésre, melyre ezúton is meghívjuk az érintett szervezeteket. A rendezvény nyitott méret, székhely, regionális vagy megyei kötöttség nélkül minden civil szervezet számára, amely magára nézve igaznak érzi a szektor saját meghatározását. A résztvevő szervezetek 2007. januárjában az alábbi meghatározást adták önmaguknak: „A diákjogi szektorba tartoznak azok a civil szervezetek, amelyek érdemi tevékenységet végeznek az alábbi célok valamelyikének elérése érdekében: · diákjogi témájú érdekérvényesítést / érdekképviseletet / érdekartikulációt végeznek, · a diákjogokkal kapcsolatos ismeretek iskolapolgárok / szülők / fenntartók / ifjúsági segítők közötti terjesztése, tanácsadás és információnyújtás részükre, · a gyermek és ifjúsági korcsoport demokráciára nevelése, · a gyermek és ifjúsági korcsoport szerveződéseinek, elsősorban gyermek-, ifjúsági-, és diákönkormányzatok segítése.” A konferencia helyszíne: Bíró Háza Panzió és Étterem 2151 Fót, Károlyi út 22. A konferencia időpontja: 2009. november 20-22. (péntek délelőttől – vasárnap délig) Részvételi díj: szervezetenként 1-1 fő részére ingyenes! Részvételi és jelentkezési feltételek: A résztvevők szállás és a napi háromszori étkezési, valamint a szervezés költségeit az NCA pályázati támogatásból fedezzük. Ezzel kívánunk minden civil szervezet és városi diákönkormányzat számára egyenlő esélyt biztosítani a részvételt illetően. Az egyéni utazási költségeket és az italfogyasztást, valamint az egyéb szolgáltatásokat mindenki saját maga, ill. szervezete fedezi. A második és további jelentkezők szervezetenként saját önköltségen vehetik igénybe a panzió szállását (2.500 Ft/fő/éj 2-4 ágyas szobában) és éttermét (közös menü 1.000 Ft/fő/menü ártól). E költségekről Alapítványunk számlát állít ki a befizető részére. Figyelem! A jelentkezéseket 2009. november 12-ig lehet következmények nélkül lemondani! November 12-e után a részvétel nem mondható le, de természetesen a delegált helyett más személy részt vehet térítésmentesen a rendezvényen a szervezet képviseletében. Kérjük ez esetben a delegált nevének változását jelezni részünkre telefonon, e-mailen vagy faxon! Annak a szervezetnek, amely a jelentkezését nem mondja le határidő előtt és új személy sem vesz részt a konferencián delegáltként helyette, a szállás és étkezési költséget Alapítványunk felé meg kell térítenie! Iskolai delegáltaknak, diákönkormányzatoknak és iskolai alapítványoknak ugyancsak téríteniük kell a szállás és étkezési költségeket, mivel ők nem települési vagy magasabb szinten működő társadalmi szervezetek! Költségvetési szervek, iskolák részvétele természetesen lehetséges, de mivel ők nem civil szervezetek, a fenti költségtérítést nekik is ki kell fizetniük minden résztvevő után, amelyről ugyancsak számlát állítunk ki részükre. Kérésre sárga csekket küldünk a befizetéshez. A szakmai találkozó eseményeiről, megvalósulásáról kispéldányszámú összefoglaló készül, valamintaz országos és a szakmai sajtó kap tájékoztatást róla. Örömmel vesszük, ha a most csatlakozó szervezetek előre elküldik az együttmőködés konkrét formájára vonatkozó igényeiket, javaslataikat!
Ugyancsak várjuk az új szervezetek néhány oldalas bemutatkozóját is word fileban, melyet az összefoglaló kiadvány mellékletébe is szívesen becsatolunk! Jelentkezés: Jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével 2009. november 12-ig A konferenciával kapcsolatos részletek és jelentkezési lap a www.diakjogiszektor.hu oldalon az Aktuális menüpont alatt, vagy az eseménynaptáron keresztül elérhető, megtalálható. Előzetes részvételi szándékot jelezni, érdeklődni lehet Milicz Ákosnál a 06-30/4568010 mobiltelefon számon vagy az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen. A kitöltött jelentkezési lapokat a következő címeken várjuk november 12-ig: - postán: IKF Alapítvány, 1192 Budapest, Zalaegerszeg u. 16. - faxon: 06-1-2395788 A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk és e-mailen visszaigazoljuk! A panzió kapacitása max. 35 fő, további szálláshelyek csak a környező panziókban ill. hotelekben vehetők igénybe. A rendezvény helyszíne Fót, a budapesti agglomeráció egyik községe, amely Dunakeszi és Mogyoród között fekszik. A panzió megközelíthető autóval a 2-es út vagy az M3-as autópálya felöl, vagy Volánbusszal Budapest-Újpest Városkapu irányából, illetve vonattal BP-Nyugati Pályaudvarról. Elhelyezés 2-3-4 ágyas szobákban, étkezés a panzió éttermében történik. A Panzió honlapja: www.birohaza.hu. Igény szerint kérhető diétás, lisztérzékeny, vegetáriánus menü is. A résztvevőknek lehetőségük van már csütörtök este a Panzióba beköltözni, de ezen költségeket a szervezeteknek/résztvevőknek saját maguk kell fedezniük! A találkozó tervezett programja: Péntek 10.00 – 11.00 Beérkezés, regisztráció, szállásfoglalás
11.00 – 11.50 Megnyitó, üdvözlés, beszámoló az előző konferencia óta történtekről, ezek eredményeiről - Milicz Ákos 12.00 – 14.00 Ebéd, szünet, kötetlen beszélgetés 14.00 – 15.45 A hazai ifjúsági munka szakmafejlesztési irányai – Meghívott előadó: Majzik Balázs vezető-tanácsos, Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermek és Ifjúsági Osztálya 16.00 – 17.45 20 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény – Ennek szelleme és a hatályos tanügyigazgatási szabályok összehasonlítása – Meghívott előadó: dr. Jásper András diákjogi referens, Diákközéletért Alapítvány 18.00 – 20.00 Vacsora, szünet, kötetlen beszélgetés 20.00 – 21.45 Stratégiai kérdések és irányok a Diákjogi Szektor további munkájában – Moderátor: Milicz Ákos IKF Alapítvány 22.00 - Kötetlen beszélgetés, ismerkedés, bemutatkozások, stb. Szombat 7.00 - 8.50 Reggeli 9.00 – 9.50 Agressziókezelés az iskolában – Ahogy az Ombudsmann látja… – Meghívott előadó: dr. Aáry-Tamás Lajos az Oktatási Jogok Biztosa 10.00 – 10.50 Egy felmérés eredményei – Az iskolai agresszió meghatározó tényezői a nevelésioktatási intézményekben – Meghívott előadó: Hajdú Gábor Kutatásvezető, DIPA Egyesület 11.00 – 12.45 Az ifjúsági referens közéleti munkája – Meghívott előadó: Böröcz Lívia ifjúsági referens, Pécsvárad 13.00 – 15.00 Ebéd, szünet, kötetlen beszélgetés 15.00 – 16.45 Az ifjúsági szakmai módszertani központok (ISZMK), mint kitörési pont az ifjúsági munkában – Meghívott előadó: Szalai Melinda ISZMK-Vezető,Székesfehérvár 17.00 – 18.30 A www.diakjogiszektor.hu honlap bemutatása, a további fejlesztési lehetőségek egyeztetése – moderátor: Kelemen Zsolt és Milicz Ákos 18.30 – 20.00 Vacsora, szünet, kötetlen beszélgetés 20.00 – Kötetlen beszélgetés folytatása, ismerkedés, további bemutatkozások, stb. Vasárnap 7.00 - 8.50 Reggeli 9.00 – 10.45 Települési Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok munkája – Meghívott előadó: Horváth Tibor ifjúságsegítő, Hódmezővásárhely 11.00 – 12.00 Zárószavak, értékelés, köszönetnyilvánítás - Milicz Ákos A hetedik konferencia célirányosan az ifjúsággal, illetve a diákok iskolán kívüli, települési szintű munkájával foglalkozik. Ezen túlmenően lehetőség nyílik új témák, információk, ill. egymás munkájának és tevékenységének megismerésére, a szervezetek közötti szorosabb együttmőködés kialakítására, közös stratégia, projectek, programok, akciók egyeztetésére, valamint az ismerkedésre, személyes kapcsolatok ápolására, valamint a szektort érintő pragmatikus és koncepcionális problémák megvitatására. Bízunk benne, hogy Önöket is résztvevőként köszönhetjük a következő találkozón! Összefoglalásul néhány érvet szeretnénk felhozni a részvétel mellett: · szervezetenként 1 fő számára a részvétel teljesen ingyenes (kivéve italfogyasztás ill. az utazás költsége), · nem továbbképző tanfolyamot, hanem egyeztető, kooperációt elősegítő, információátadó konferenciát szervezünk, · cél a szervezetek közötti kapcsolattartás erősítése, a szakmai együttmőködés támogatása és elősegítése, · lehetőség nyílik az eltérő gondolatok, érvek, célok egyeztetésére, közös cselekvések megvalósítására, de a rendezvénynek nem célja szervezetekre ráerőltetni bármilyen akaratot, vagy kényszeríteni őket olyan együttmőködésre, amelyben ők nem kívánnak partnerek lenni.
JELENTKEZÉSI LAP LEÍRÁS Jelentkezésüket várva, Üdvözlettel: Milicz Ákos Kuratóriumi elnök, a Szektor általános referense Budapest, 2009. október 28.

A program megvalósítását a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja. A program szervezéséhez és lebonyolításához a Diákközéletért Alapítvány és a DIPA Egyesület nyújt szakmai segítséget. |