Kritikus tömeg - Civil képzés PDF Nyomtatás E-mail

Kedves Civilszervezeti vezető!

A Diákjogi Szektor 4 szervezete az eddigi találkozókon és konferenciákon elhangzott igények alapján, szervezeti vezetőknek képzést szervez.A képzés 2009 novemberében indult és 2010 májusában zárul.

ISMERTETŐ a „Kritikus tömeg” - A Diákjogi Szektor civil szervezeteinek képzési és kapacitásfejlesztő programjáról

A program céljai

 

A szervezeti hatékonyság növelése:

Azt gondoljuk, hogy a sikeres érdekérvényesítéshez szükséges, hogy a szektor szervezetei önmagukban is erősek legyenek. Képesek legyenek a diákjogokkal demokráciára neveléssel kapcsolatos, de egyéb céljaik megvalósítására, fejlődésre, folyamatos tanulásra, az ehhez szükséges anyagi erőforrások előteremtésére és szervezési, tervezési folyamatok elvégzésére. Elsődleges célunk tehát a szervezetek tervezési, szervezési, pályázatírói készségeinek, kapacitásának fejlesztése.

A helyi érdekérvényesítő  és mozgósító képesség növelése:

Szeretnénk megismertetni e szervezeteket olyan technikákkal, ismeretekkel, amelyek segítik, hogy sajátkörnyezetüket mozgósítani tudják, képesek legyenek szervezetüket online és offline megjeleníteni, a figyelmet magukra és céljaikra felhívni.

A kapcsolatokban rejlő erő kiaknázása:

Azt gondoljuk, hogy az együttműködést, közös munkát is tanulni kell és lehet. A DIPA Egyesület 2006-7-es kutatása a jogvédő szervezetek között mutatta, hogy a kapcsolatok és a szervezetek sikeressége egymással összefügg. Így harmadik célunk a helyi szervezetek, valamint a helyi és országos szintű szervezetek közötti kapcsolatok építése módjának és az e kapcsolatokban rejlő lehetőségek kiaknázása módjainak bemutatása.

Multiplikátor szerep erősítése:

 

Fontosnak tartjuk, hogy a civil szervezetek a jó gyakorlatok terjesztésében szerepet vállaljanak. Így külön figyelmet fordítunk arra, hogy a szervezetek egymástól tanulhassanak olyan ismeretekre tegyenek szert, amelyek segítik őket a jó gyakorlatok meghonosításában saját környezetükben

 

A program időtartama:

2009. november 01. és 2010. május 31. között 4 képzési alkalom.

A tervezett időpontok:

2009. november 6-8. /  2010. január 22-24. / 2010. március 19-21. / 2010. május

A célcsoport és a tervezett létszám
Célcsoport:

A magukat a diákjogi szektorba tartozó, vagy ahhoz csatlakozni kívánó helyi, megyei szintű szakértői és korosztályi szervezetek. Olyan szervezetek, amelyek tevékenységi köre elsősorban az iskolai, települési diák- és gyermek, illetve ifjúsági önkormányzatokkal, diákjogokkal, demokráciára neveléssel kapcsolatos.  

Szervezetenként max. 2 fő. A képzésben résztvevők összlétszáma 20-24 fő.

 

Részvételi feltétel:

A jelentkező szervezetek képzési megállapodást kötnek az Egyesülettel, amelyben vállalják, hogy a jelentkező személyek részt vesznek a képzés minden alkalmán, és azt aláírásukkal hitelesítik. A szervezet vagy a résztvevő fizeti az utazási költségét.

Az DIPA Egyesület vállalja, hogy a képzésre jelentkezett személyek számára a képzés díja, a szállás, és a képzés tematikája, a segédanyagok valamint a képzés végén egy képzési kézikönyv ingyenes.

 

A képzés helyszíne:

 

Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium (Eger, Mátyás Király út 62.)

Elhelyezés 2 x 2 ágyas szobákban.

A Képzési Program lebonyolításának formája:

A Program hat képzési témacsoportból áll. A témacsoportok foglalkozásait a DIPA egyesületen kívül a Jogismeret Alapítvány, a Diákközéletért Alapítvány, Az Ifjúsági Közélet Fejlesztésért Alapítvány munkatársai és szakértői tartják. A projekt menedzselésében részt vesz Kelemen Zsolt, az Országos Kollégiumi Diákszövetség felnőtt segítője is.


Egy hétvége felépítése:

 


Péntek:

 

Érkezés: péntek délután 2-3 körül.

Szendvics és üdítő fogadja az érkezőket (pénteken nincs ebéd)

13.30 - 14.30 Regisztráció

15.00 Felvezető előadás (Kelemen Zsolt)

16.00 – 18.00 képzés            

20.00 – 22.00 képzés

Szombat:

8:00-9:00 - reggeli

9:00-12:00 - képzés

12:00-14:00 – ebéd

14:00-18:00 – képzés

18:00-20:00 vacsora

20:00-22:00 Szektor szervezetek fejlesztése, szektor kohézió erősítés

 

Vasárnap:

9:00-12:00 levezetés, lezárás,

11:00 - szendvics, üdítő

 

A képzésen feldolgozandó témák:
1, Általános áttekintés a jogrendszerről, a civil társadalomról, és a civil szervezetek jellegzetességéről.  (Modul felelős: Jogismeret Alapítvány, Dr. Bíró Endre előadó)

Mi a civil társadalom? Miért más egy civil szervezet, mint egy kormányzati vagy gazdasági szervezet? Mit jelent a nonprofit és mit jelent a civil? Mit jelent a ne-kormányzati szervezet?

Mi következik ebből?

Milyen szerezeti formák vannak, és miért pont azok Magyarországon?

Milyen szerepei/tevékenységei vannak a magyarországi civileknek? Milyen szerepeket tölthet be egy, a diákjogi szektorba tartozó szervezet?

Jogviszonyok a civil szervezeten belül: 

 - A civil szervezet alakulása, felépítése

 - alapító dokumentumok

 

2, A civil szervezet működése és működtetése (Modul felelős: DIPA Egyesület, képzők: Mihók Viktória, Kelemen Zsolt, Madár Csaba)

2/A, A civil szervezet működése

a.       A szervezet célja, missziója

b.      Stratégiaalkotás

c.       Szervezeti felépítés (szervezeti formák)

d.      A szervezet működtetése, Hatásköri viszonyok a civil szervezeten belül

 

2/B, Projektmenedzsment

a.      Projekt versus állandó működés

b.      Projektszervezet, projektműködés

c.      Erőforrások egy projektben

d.      Projekt források (önerő, pályázat, adományok)

e.      Pályázatírási trükkök, technikák

f.       A projekt hatásosságának és eredményességének mérése

g.      Projektzárás, elszámolás

 

2./C, Forrásteremtés

a.      Pályázatírás

b.      Fundraising

c.      Önkéntesség

d.      Szolgáltatás, vállalkozási tevékenység

e.      1%

 

3. A működtetés jogi és pénzügyi oldalai (modul felelős: IKF Alapítvány és a Jogismeret Alapítvány,képzők: Milicz Ákos, és Dr. Jásper András)

 

3./A A működés-működtetés jogi oldala

a.      működést meghatározó dokumentumok (pl. SZMSZ)

b.      együttműködési szerződések, megállapodások

c.      a közhasznúság ismérvei és előnyei/hátrányai

 

3/BA működés-működtetés pénzügyi-gazdálkodási oldala

a.      Az erőforrások (személy, tárgy, információ, pénz)

b.      A szervezet vagyonának összetevői (eszköz, készlet, pénz, követelés)

c.      A vagyon forrásainak összetevői (saját tőke, hitel, kölcsön, ajándék, stb.)

d.      A könyvelés lényege, szerepe, funkciója

e.      Munkaügyek, 

f.       Alapvető adózási, bérszámfejtési kérdések

 

4.             A szervezetek érdekei, érdekképviselete, konfliktusok, és a kommunikáció (modul felelős: DIPA Egyesület – Jogismeret Alapítvány – IKF Alapítvány, képzők: Bíró Kata, Milicz Ákos, Madár Csaba)

 

1. érdekek és/vagy érték alapú konfliktusok

-          érdekek és értékek felismerése, (információ,kapcsolati, strukturális, érdek és értékalapú konfliktusok)

-          problémák, és konfliktusok, valamint megoldási lehetőségei, (tárgyalás, mediáció, arbitráció, pereskedés)

-          képviselő, képviselői stratégiák: megbízás, képviselet, lobby, stb.

-          Konfliktusok eszkalációja, tárgyalás, mediáció,

-          szervezeti játszmák, tipikus szervezeti és szektor jellegű játszmák

2.      A szervezetek közötti kommunikáció ismérvei

3.      Személyek közötti kommunikáció fontosabb ismérvei

4.      Reklám, a marketing a civil szervezetek szolgálatában

5.      Kommunikáció gyakorlatok

 

Jelentkezni lehet e-mailen vagy postán a jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével.  A Jelentkezési lap letöltéséhez kattintson IDE!

 

Budapest, 2009. szeptember 28.

 

Madár Csaba sk.

DIPA Egyesület elnöke

 

 

Visszaküldendő legkésőbb 2009. október 18-ig a DIPA Egyesületnek 1519 Budapest, Pf. 297. postacímre, vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre.


Támogatja a

Módosítás dátuma: 2010. január 14. csütörtök, 10:02
 

Keresés a honlapon

Szavazás

Hogy tetszik a szektor weboldala?
 

Belépés

A regisztrált felhasználók tudnak a korlátozott funkciókhoz is hozzáférni (űrlapkitöltés, védett anyagok, fórum, stb.). A regisztrált felhasználók tudnak a felső vízszintes menüben fórum témát nyitni és kezdeményezni a szektort érintő témákban.



Facebook

Kiemelt támogatóink


 

Valid XHTML & CSS | Template Design Kely | Copyright © 2009 by Diákjogi Szektor
A honlapon elérhető és letölthető anyagok szerzői jogvédelem alatt állnak, azokat lemásolni tilos,
egyéb felhasználásnál (pl.: másodközlés) kérjük, hogy szakszerűen hivatkozzon oldalunkra!